A héten újabb fejleményeket kaptunk a jövő évi Cafeteriával kapcsolatos változásokról. A SZÉP-kártya pénzforgalmi szolgáltatássá módosul, és 2019-től kezdődően a munkáltatók maguk fogják a kártyára utalni az összegeket, megszűnik a portálos feltöltés.
A három SZÉP-kártya szolgáltatónak (OTP, MKB és K&H) alszámlánként (zsebenként) különböző számlaszámot kell létrehoznia, amelyekre a meghatározott összegeket a munkáltató minden hónapban elutalja. Tehát a SZÉP-kártya úgy fog működni, mint egy bankkártya, ami mögött három különböző számlaszám van.
Az összegek továbbra is csak célzott szolgáltatásokra és termékcsoportokra lesznek költhetők, és az alszámlák között nem lesznek átvezethetők.
A SZÉP-kártya szolgáltatók közleményeket adtak ki a honlapjaikon, amelyekben arra kérik a munkáltatókat, hogy frissítsék a munkavállalói állományaikban az e-mail cím és a lakcím listákat, mivel a közeljövőben kiküldik a SZÉP-kártya tulajdonosoknak az új szerződéseket. Minden SZÉP-kártya birtokosnak ajánlott belépni a jelenlegi webes felületre, és ellenőriznie, hogy naprakészek-e az elérhetőségi adatok.
A szolgáltatók különféleképp fogják kezelni az átállást, és az új SZÉP-kártya számlaszámok kiadásának módja is eltérő.
OTP:
Az OTP SZÉP kártya szerződéseket tértivevényes levélben postázzuk, de a korábban az OTP Portálokon, vagy az egyéb csatornákon regisztrált ügyfelek részére e-mailben érkezik majd a szerződéses ajánlat. A kártyabirtokosoknak csak át kell venni a levélben kiküldött szerződést, vagy követni az e-mailben kapott lépéseket, más teendőjük nincs. A szerződés a kézhezvételtől számított 15 napot követően automatikusan elfogadottnak minősül, tehát azt sem aláírni, sem visszaküldeni nem kell.
Ha valaki nem veszi át a postai úton küldött szerződését, vagy nem nyitja meg az OTP Pénztárszolgáltató e-mailen küldött szerződéses ajánlatát, úgy 2019. január 5. után a SZÉP-kártyájára már nem érkezhet új utalás a munkáltatójától. Ők onnantól csak a kártyájukról a 2019. január 5-én rendelkezésre álló összeget tudják felhasználni.
MKB:
A jelenlegi kártyabirtokosok részére az MKB Bank, várhatóan október hónapban, díjmentes számlavezetési szerződés-ajánlatot küld a 3 vonatkozó alszámla megnyitásával kapcsolatban. Amennyiben a kártyabirtokos annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem nyilatkozik írásban arról, hogy nem fogadja el a számlavezetési ajánlatot, a szerződés 2019. január 2. napjával hatályba lép. A kártyabirtokost sem a számlák megnyitásáért, sem a számlavezetésért díjfizetési kötelezettség nem terheli.
A munkáltató számára a munkavállaló kötelezettsége a SZÉP Kártyás pénzforgalmi számlaszámai alszámlánkénti (zsebenkénti) megadása.
K&H:
A K&H Csoport továbbra is folytatja a K&H SZÉP Kártyával kapcsolatos tevékenységét és mindenben meg kíván felelni az új rendeletben szereplőknek, melynek életbe lépéséig (várhatóan 2018. novemberig) a jelenlegi folyamatok szerint, változatlan feltételekkel működik a SZÉP Kártya rendszer.
A kártyaigénylés jelenlegi módja a változások életbe lépésével meg fog szűnni. A munkavállalóknak közvetlenül kell a SZÉP Kártya kibocsátónál számlát nyitni és kártyát igényelni, ennek következtében megszűnik a munkáltató részéről történő kártyaigénylés.
Az OTP szerződésmódosítást küld ki a munkáltatóknak, amelyet, ha elfogadnak, az OTP díjmentesen átadja a munkavállalók SZÉP-kártya számlaszámait a SZÉP Portálon keresztül, így nem szükséges a munkavállalóktól egyesével összegyűjteniük a számlaszámokat, elegendő lesz a Portálra feltölteni azon munkavállalók adatait, akiknek a számlaszámait szeretnék megkapni, ami nagyban megkönnyíti az ügyintézést. Ehhez az szükséges, hogy a munkavállalók is elfogadják a nekik kiküldött szerződéseket.
Ha a munkáltatók nem kötik meg a szerződésmódosítást, akkor is utalhatnak a munkavállalóik OTP SZÉP-kártyáikra juttatást, csak ebben az esetben a számlaszámokat a munkavállalóiktól kell beszerezniük, és a munkáltatóknak ebben az esetben a jelenleg hatályos szerződést fel kell mondaniuk.
Az MKB és a K&H esetében nincs információ arról, hogy ilyen mértékben megkönnyítenék az átállást, és a munkavállalóknak maguknak kell gondoskodni arról, hogy megadják a számlaszámaikat a munkáltatónak.
Új kártya és számlaszám igénylésekor is hasonló a helyzet, a munkáltatót teljes mértékben ki akarják hagyni ebből a folyamatból, és mindhárom szolgáltató közvetlenül a munkavállalóval köti meg a szerződést, amelyre, egyelőre úgy tűnik, hogy csak személyesen, a bankfiókban lesz lehetősége.
Kapcsolódó cikkek:
Cafeteria 2019-ben: Mit érdemes választani?
Hogyan költsd el a Cafeteria keretet okosan?
Kapcsolódó cikkek:
Cafeteria 2019-ben: Mit érdemes választani?
Hogyan költsd el a Cafeteria keretet okosan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése